Kosztolányi Dezső Édes Anna Olvasónapló Fejezetenként

Jancsi ebből tudta, hogy Anna terhes, ezért szerzett egy nőgyógyász ismerőősétől kinint, amit átadott Annának, hogy az majd átsegíti a nehézségeken. Elekes épp ott ácsorgott, átkarolta, és vitte tovább, erősen magához ölelve, nézte az álarc két résén kivillanó szemét, többször végigbukdácsolta vele a termet, s langyos, kellemes-nyirkos kezével szorongatta a kezét. Vizyné már nem engedte hozzányúlni.

Talán egy autó gumija - magyarázta Vizyné. Nem - mondta Vizyné, aki szintén fölült. Még csak nem is énekel. Vizyné azt hitte, hogy a füle cseng, hogy nem jól értette. Meg a Cifkánét, a Bartos úr ángyát. A piskótát pedig - úgy látszik - egyáltalán nem szereti. A fagy, a kemény, egészséges fagy kicsípte az arcokat. A lány a másik oldalára fordult. Ledobta a Vörös Újságot, csörgött a hitvány szalmapapiros, mely barnás-füstös volt, mintha valami világégés pörkölte volna össze. Látja, Katica sohase tört semmit.

Mindig ilyen kéz alatt szerzett lányokról álmodozott, de ilyeneket eddig még soha senki sem ajánlott. Vigyázzon, Anna, nagyon vigyázzon. Ki is küldi föl lányát szolgálni most, amikor a pénznek semmi értéke, amikor a parasztnak annyi a zsírja, hogy belefullad, és gyermekei zongorázni tanulnak? Vége a szociális termelésnek, a forradalmi öntudatnak, nem zaklatják többé a tisztességes, dolgozó polgárságot. Lila pongyolában nyúlánk, előkelően magas hölgy lépett be, hajadonfőtt. Aztán ki tudja, lehet, hogy rosszabbat vásárolok be. A polgári élet meggyújtotta szegényes csillárjait. Várt kicsit, majd folytatta: - Az úrnapi körmenet az más volt.

Egy emberke állott előtte a folyosón, vöröshajtókás postáskabátban, melynek gallérja otthonosan ki volt gombolva. Ez egyébként se valószínű. A könyveket naponta letörölgeti, de az íróasztalról semmit sem mozdít el, az úr finnyás a holmijára. Anna kicsit előrelépett.

A távolba tekintett. A lány komolyan állt a szeszfelhőben, csak akkor sikoltott föl, mikor a mellét csiklandozta, s lefelé folydogált a hasán. Végül egy nőgyógyász barátjától szerzett valamilyen port, s megkérte Annát, vegye be. Azt hiszem - mondta Moviszterné -, mégiscsak őrült volt. Mindig újabb és újabb részleteket követelt, nem bírt betelni velük. Lejjebb, egy zöldkerítéses ház előtt bepillantottak a vasrácsos kapun. Egészen jelentéktelen dolgok.

Annáról folyt a diskurzus. Nem bírom, méltóságos asszony. Nem tudott magáról semmit. Ha még élsz, ha csak egy szikrányi lélek lobog benned, akkor teneked most itt a helyed, akkor el kellett jönnöd. Az asszony fölizgatódott. Tisztelettel semmisségi okot jelentek be - szólt a védő. Ő már tudta, hogy egy bécsi szénszállítóval áll szemközt. Nem olyan könnyen megy az manapság. Este az ágya elé térdepelt, és imádkozott. Egymást támogatva és kisegítve, egymás szavait tódítva és túllicitálva jellemezték s utánozták őt, olykor elnéző mosollyal gúnyolták is, mintha mulatságos volna, hogy valaki ilyen jóságos és együgyű, ilyen példásan derék, ilyen példátlanul igénytelen, és nevettek hozzá, eleinte félénken, majd ökrendező hahotával. Én... - Én... én... - Mi az, hogy én? Hiszen mindig így kezdődött. Még nem eléggé ügyes - olvasta Vizyné. Maga bemenne abba a piszkos kis lyukba, megpenészedni...?

Ezen nemigen csodálkozott. Na - tréfált Báthory úr -, nem vagyunk mi olyan rosszak. Az ügyészség sem tett vádindítványt - szólt az ügyészre tekintve, aki rázta a fejét. De később rossz lett. Ha nem haragszik - mondta Jancsi elfulladó lélegzettel. Körülnézett szegényes hajlékán, imádkozott, majd lefeküdt aludni.