Márai A Polgárságról - Egy Polgár Vallomásai - Márai Sándor
A Drache, melyben Reimann mindenkit leszidott, tulajdon pénzemberét is, s a rajzolókat és a hirdető cégeket, akik reklámot adtak közzé lapjában, majd minden számában közölt tőlem valamilyen apró írást; a föltétel csak az volt, hogy olyan legyen, amilyet a Leipziger Neueste Nachrichten például biztosan nem adna ki... A lapocska olyan riadalmat keltett Leipzig hivatalos szellemi köreiben, mint a pezsgőpor egy polgári család éjjeliedényében. A nagy Németországból utaztunk el, a nagy műhelyből és iskolából, ahol olyan végtelen komolyan vettek mindent, ahol minden "részlet" fontos volt s ahol mi, magyarok is "előkelő idegenek"-nek számítottunk – idegeneknek, kiket kissé gyűlöltek s mégis szívesen fogadtak, olyan szívesen, mint később soha, sehol külföldön. MÁRAI SÁNDOR. Egy polgár vallomásai - PDF Free Download. Ide vitette ki magát minden nyár elején "jó levegőt szívni" – a nyári lak dohos szobáiból persze nem mozdult ki soha, az ablakot organtinnal ragasztotta be, s ott fulladozott a levegőtlen szobában, rékliben s főkötőben hevert a párnákkal és dunyhákkal magasra tömött ágyban, kanárijai, ibrikjei, kulcsos-kosarai és horgolásai között, s dicsérte a látogatóknak a jó levegő előnyeit. Mondta széles vigyorral, s a belépőre fogta a fegyvert, megrántotta a ravaszt és elsütötte. Ernő kínos és fájdalmas betegségében meghalt néhány esztendő múlva. Pestre szeretet nélkül gondoltam; a pesti nép úgy élt emlékezetemben, mint fölényes, kávéházban lebzselő, aktatáskás ügynökhorda.
- Könyv: Márai Sándor: Egy polgár vallomásai - Hernádi Antikvárium
- MÁRAI SÁNDOR. Egy polgár vallomásai - PDF Free Download
- Egy polgár vallomásai I-II. kötet (egybekötve) - Márai Sándor - Régikönyvek webáruház
- Könyv: Márai Sándor: EGY POLGÁR VALLOMÁSAI - EDK (ÚJ, 2021
- Márai a polgárságról - Egy polgár vallomásai - Márai Sándor
Könyv: Márai Sándor: Egy Polgár Vallomásai - Hernádi Antikvárium
Néhány héttel elébb múltam tizenhárom éves. S mert mérhetetlenül gazdag is volt, a család várakozással és tisztelettel pillantott feléje. A régi patríciuscsaládok nem szívesen vettek volna lakást ilyen házban. A gőzfűtés mindig farkasordító hidegben akadt el, vagy mértéktelen, párás, nedves hőséggel árasztotta el a szobákat, ezért betegeskedtünk is olyan sokszor. Egy polgár vallomásai I-II. kötet (egybekötve) - Márai Sándor - Régikönyvek webáruház. Megéreztem egy lélek titkait? Újságíró lehetek, aki a napi robot elől lop el néhány órát irodalmi kedvteléseire, éppen csak megáll, amíg ki nem fakul a divatból és félre nem dobják... Ismertem a "magyar író sorsát". A lapot, melynek munkatársa volt, kisajátították az új urak, a régi munkatársakat szélnek kergették. Budán lakott, majd később az egyik Pest környéki nyaralóhelyen; onnan járt be az egyetemre s óriás alakját jól ismerték a Belváros utcáin, idegenek is megálltak és utánabámultak.
Márai Sándor. Egy Polgár Vallomásai - Pdf Free Download
Oly méltóságosan, finoman reggelizett apám; dohányszínű, barna selyemhajtókás reggeli kabátja, pecsétgyűrűs, nőies, kis kezének könnyű mozdulatai, nyugalma és pater familiasi jóindulata minden reggelinél elragadtak. 4 A családi tanács elhatározta internálásomat; intézetbe adtak Pestre. A nyári lakóház a fenyves szélén épült, magasan a város felett, irtatlan erdőségben; talán fél tucat ilyen nyaraló állott az erdő peremén, s odébb, a Lujza-forrás előtt a düledező fogadó is megtelt e hónapban üdülő polgárokkal. Berlinben, ahol körülöttem senki nem ért reá semmire, egyszerre mindenhez volt időm. Soha, azóta sem kaptam az élettől ilyen spontán ajándékot, mint ez a firenzei tavasz. Ez a kényszer erősebb, mint minden erkölcsi méltányosság. Márai sándor egy polgár vallomásai elemzés. Beleestem a. pöcegödörbe. "
Egy Polgár Vallomásai I-Ii. Kötet (Egybekötve) - Márai Sándor - Régikönyvek Webáruház
A középosztály eszelős tehetetlenséggel várta, hogy beteljen sorsa, az őrült farsang elsodorja. Zavarni sem mertük leveleinkkel, sem látogatásainkkal. Az egyik házbeli fiú vitt el, egy illatszerész vad, nyugtalan vérű kamasz fia, fényes nappal állítottunk be a Bástya utcai "olcsó" házba, fogvacogva, verőfényes és csöndes nyári délután. Mindig borzongás fogott el, ha elmentem kapuja előtt. S nem is értettem pontosan, mi érdekli odahaza az embereket. A lebuj tulajdonosának, egy ravasz, vállalkozó szellemű cigányprímásnak, sokkal később mondtak csak fel, s akkor sem "erkölcsi okokból", hanem mert a banknak szüksége volt a helyiségre: az éjjeli üzem jövedelmét már nélkülözni lehetett. Nem láttam tisztán, hová kalandozhatok el e feladatban; talán soha nem látja tisztán az író a mű. Sápadt volt és zavartan mosolygott; lehet, megint félt, hogy meg akarom csókolni. A tanárok túlnyomó többsége szerzetes, csak a tornát tanította egy "világi" öregúr, aki maga is inkább csak afféle röpke szünidőnek és játékalkalomnak tekintette ezt a lyukas órát, s kedvünkre bízta, mivel töltjük el. Márai a polgárságról - Egy polgár vallomásai - Márai Sándor. Biztos csak az, hogy a költőpénz a ritka és apró kiadásokra sem futotta, melyekkel édesíteni iparkodtunk az intézeti táplálkozás egyhangúságát... "Édesíteni", a szó gyermeki és közvetlen értelmében; a kisebbek cukrot, nyalánkságot vásároltak zsebpénzükért; a nagyobbak már dohányra és a Fidibusz című pajkos élclapra is költöttek.
Könyv: Márai Sándor: Egy Polgár Vallomásai - Edk (Új, 2021
Az "úri korzó" közönsége gondosan vigyázott, hogy csak végszükségben haladjon végig az utca proletárfelén; évtizedes, kialakult gyakorlat választotta így ketté a sétáló közönséget, a cselédek maguk is ügyeltek, hogy át ne tévedjenek a túlsó, "úri" oldalra, s csakugyan, miért is "vegyültek" volna éppen az utcán, mikor az élet más területein, egyéb alkalmakkor oly egyezhetetlenül váltak szét, mint a víz és olaj? A zsinat eredménye meglepő. Kövér, tunya, kétségbeesett pillantású fiú volt. Mikor Peguy akadt kezembe, úgy tetszett, mintha már olvastam volna. A színház előtt, a dóm és az egyik Fő utcai grófi palota előtt vonult fel a korzó népe, elegáns, városias tömeg sétált itt az esti órában, s a civil ruhák sötétjéből felvillant néha egy világos folt, a korzózó "fehér papok" krémszínű reverendája. A jubileumi Jókai-sorozat meglehetősen leapadt, mire felsőbb gimnáziumba kerültem. Kifelé tekintélyesen éltek, odahaza végtelen szerényen gazdálkodtak. Ablak vaksi udvarra nyílik, tűzfalat látok az ablakból, s elhatározom, hogy soha nem fogok utazni, mert otthon sokkal szebb és mulatságosabb minden.
Márai A Polgárságról - Egy Polgár Vallomásai - Márai Sándor
Az "európai katonák" elsétáltak az ablak mellett, olyan lézengő járással, mint nálunk az urak, mikor estefelé hazaérkeznek a vadászatról. Ernő is "pótolni akarta mulasztásait". Talán még az otthoni bankban sem volt annyi pénz... Ünnepek után, mikor már három napon át sem enni, sem aludni nem tudtam az izgalomtól, meggyóntam apámnak. Mégis nyugtalan voltam ezen a nyáron és ideges; olyannyira, hogy rövidesen. Éppen csak ő hiányzott e képekből, a bácsi.
Izgatottan jártam a városban egész nap, úgy éreztem, valami jóvátehetetlen történt velem. Legalábbis Kresz számára... Néha féltem tőle. Finom hallásom volt, tudtam, hogy igazat beszél. Morgott néhány mentegetődző szót és elment. Volna; csak éppen nem bírták el a fegyelem unalmát. Miért, hogy mégis lelt a hideg, s a piszkos vasúti kocsiban, melyet a Nyugat küldött fogadásunkra, azzal a szemérmes drukkal ültünk, ahogy vidéki rokonok köszörülik torkukat és tisztogatják cipőjüket, ha a fővárosba vetődnek gazdag és befolyásos atyafiak látogatására? Nem lehetett tudni, hová kanyarodik és hol áll meg, ha egyszer megragadott egy problémakört. Akárhogy is szépítgettem, a leipzigi egyetemen megbuktam újságírásból, s bukásomat szégyelltem apám előtt, aki ragaszkodott hozzá, hogy "végezzek valamit", ha már erre a pályára adtam a fejemet. Együtt járni vele, karon fogni, elmondani neki olvasmányaim tartalmát, együtt nevetünk majd a többieken, felfedezzük a világot, összetartunk jóban és rosszban, mindenemet neki adom, hazakísérem délben és reggel érte megyek, délután együtt tanulunk, feljön hozzám, s megmutatom neki apám könyvtárában az ember származását, a világegyetem érdekesebb titkait, szólok Juliskának, a kisasszonynak, készítsen finom uzsonnát, befőttel és kaláccsal... Soha nem jött el, s hányszor hívtam! Zavartan és pirulva hazudtam valamit Ernőnek, aki lehajtott fejjel hallgatott, hümmögött, nem nézett szemembe. Valamilyen mesebeli herceg lehettem számukra a leipzigi mellékutca albérleti szobájában – különös öltönyeimmel, számukra érthetetlen nyelven nyomtatott könyveimmel, modoros fétiseimmel, a csontfeszülettel, a kis néger szoborral, a kaktusszal, melyet makacsul hordoztam magammal, történelmi időkön, forradalmakon s országhatárokon át, s ahogy őszintén fogalmam sem volt a pénzről... Megtaláltam a fényképet ebből az első, leipzigi időből.
És mások, akik itt alapítottak otthont, hazát, világhírt, ebben a bagós-moslékos karanténben. Huszonhárom éves múltam akkor, s alig néhány hete nős. Megkérdeztem tőlük, hogyan kapom meg Párizsban bőröndjeimet. Laktam "tábornok özvegyé"-nél, háztulajdonosoknál, kik éheztek tulajdon ötemeletes palotájukban, orvosnál, ki maga takarította nyolcszobás lakását, nyugdíjas porosz miniszterelnöknél, kinek esztendei nyugdíjából két font kenyérre sem futotta. Különös íze volt, harsogott, mint egy vers nagy, robbanó sora, melynek olvastára a hideg szalad végig az ember hátán. Leipzig olyasfélének tetszett, mint egyetlen óriási hombár, valamilyen vásárcsarnok, vasrudakból és betonból, ahol mindent árulnak, prémet, déligyümölcsöt, filozófiát, zenét s a legkülönfélébb gondolkozási módszereket. Senki nem figyelt a szomszédra, a pincér ugyanazzal a "merci, monsieur! Vidéki német városok kávéházaiban és éttermeiben játszott; később zenekart alakított és városról városra vándorolt. Ez a szirénabőgés azóta is, mindenütt a világon, menthetetlenül a firenzei telet idézi fel emlékezetemben; valamilyen túlzott Boccaccio-novella hangulatában éltük át e heteket, a "pestis Fiorenzában" címmel, a halál jegyében. De a többiek, akik dolgoztak, hűdéses pillantással, hülyén tántorogtak ebben a fergetegben, egy szem krumplit, egy vásott cipőtalpat úgy bámultak meg, mint az oltáriszentséget.
Nagy, hármas hajójával, melynek pontos mását találtam meg a tours-i székesegyházban, csillogó, színes palával fedett tetőzetével, szélesen, az óriások nehézkes arányosságával terpeszkedett a dóm a kisváros fölött. A ház gyermekeit megnyugtatta és felemelő érzésekkel töltötte el a tudat, hogy bank is van a házban, ilyen jóindulatú, családhoz tartozó bank, úgy éreztük, nagy baj már nem történhet velünk, akik a házban élünk és a bankhoz tartozunk. Idegen voltam, senkit nem ismertem, kihez fordulhattam volna, Szilveszter éjszakáján, Párizsban? Szerettem őgyelegni az Observatoire körül, lesétáltam a rue Madame-on, vagy el a bonctani intézet mellett, amelynek nyitott ablakain át, a poshadt őszben, kellemes, üdítő karbolszag áradt; az általános erjedésben és piszokban valahogy jólesett az orvosságnak, a fertőtlenítőszernek ez a civilizált, higiénikus, megbízható jellegű szaga... Színházba egyáltalán nem mertünk elmenni. Volt ebben az ismerősségben, e fesztelenségben, ahogy a magyarok a háború után Németországban éltek, valami pökhendi s nem egészen jóhiszemű biztonság- és fölényérzet: úgy handabandáztunk ott, mint a levantei ember Párizsban, rokonnak s mégis kitanultabbnak véltük magunkat, mint a bennszülöttek, kiket mindenestől kissé naivaknak tartottunk s úgy hittük, fürgébb észjárású agyberendezésünkkel, kevésbé akkurátus módszereinkkel, pedánsságmentes huszárbravúrjainkkal könnyedén boldogulunk közöttük. Hangom tiszta, éles szoprán; én legalább úgy hiszem. Heteket töltöttem el azzal, hogy a Kaffee Merkur-ban jól-rosszul lefordítottam Ehrenstein valamelyik versét. Elfogadottan, megbecsülten, a természet vagy az Isteni törvény rendje szerinti helye, nem kontraszelektált módon. Barátom, legkisebb gyermek a sok közül, magányosan nevelkedett az aggastyán mellett, szégyellte apja vagyonát, szégyellte azt a jó módot, melyet az öreg zord fenséggel fitogtatott, s még nem volt tizennégy éves, mikor ritka őszinteséggel és belátással megmagyarázta nekem, hogy ők nem "birtokosok", csak vállalkozói a földnek.
Nyugtalanító észjárású ember volt. Gyónás után hazatérünk, s kínos és aggályos figyelemmel kerüljük a bűnre csábító alkalmakat, nehogy a reggeli áldozásig beszennyezzük frissen mosott lelkünket. Nagyapám elmúlt negyven, mikor özvegyen maradt öt gyerekkel, s feleségül vette ezt a lányt, aki zavartan kallódhatott a nagy házban, mint egy fogadott, hatodik gyermek. A peregrináció hagyományait, a "kreditgyűjtés" hajdani szabadságát és könnyedségét a szabad művészetek viszonylatában, mely bölcsészdiplomához vezet. Testre is őslény volt, hatalmas, súlyos ember. A férfi, akit "felejteni" akart, barátom volt. Gondoltam kétségbeesve. Egy ideig kísérleteztem a pesti "mondenitással"; aztán hazamenekültem Budára. De valósággal rám tukmálta áruját – a költséges, becses "Tell-almák" csábításának nem is bírtam ellenállni –, s aztán az első, tétova kísérletek után mohóbban éltem a felajánlott hitellel. Európa Könyvkiadó, Budapest Felelős kiadó Osztovits Levente igazgató A tördelés a Kopf Bt.